Kísérleti üzem

Az ipari gyógyszergyártási technológiák magas szintű elsajátítása érdekében kísérleti üzemet adtak át 2012. május 24 –én a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszertechnológiai tanszékén. Vecsernyés Miklós dékán, tanszékvezető szerint a kísérleti üzem olyan infrastruktúrával rendelkezik, amely étrendkiegészítők és kozmetikumok fejlesztésére és gyártására is alkalmas lehet, tágítva ezzel a kar kutatási potenciálját.

Paragh György centrumelnök az átadás kapcsán elmondta: az elmúlt években jelentős infrastrukturális fejlesztés történt a karon. Hozzátette, hogy a Teva gyógyszergyárban kihelyezett tanszéket hoztak létre, az egyetemi elméleti négyszög épületeinek felújítása során újabb képzési helyeket kapott a kar, a centrum 30 millió forintos forrásából kialakított kísérleti üzeme pedig a jövőben az egyre növekvő számú magyar és külföldi gyógyszerészhallgatók gyakorlóhelye lesz.

Az üzem négy fő egységből áll: kapszulatöltő, tablettázó valamint oldat- és kenőcskészítő laboratóriumokból, így mind a szilárd, félszilárd és folyékony gyógyszerformák üzemi szintű előállítására lehetőség nyílik. Ezáltal a gyógyszerészhallgatók közvetlenül is elsajátíthatják a gyógyszergyártás technológiai lépéseinek alapjait- tájékoztatott Vecsernyés Miklós, dékán, a Gyógyszertechnológiai Tanszék vezetője.

A beruházás saját fejlesztés eredményeként, önerőből valósult meg a Debreceni Egyetemen.

Frissítés dátuma: 2017.10.30.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ