Szervezeti és Működési Szabályzat

 

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR MŰKÖDÉSI RENDJE

 

A Debreceni Egyetemnek a Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény a to-vábbiakban: Nftv) 11. §. a) pontja alapján megalkotott Szervezeti és Működési Szabály-zata (a továbbiakban: SZMSZ) 27. § (3) bekezdése szerint az Egyetem karainak működé-séről - a hatályos jogszabályok és az SZMSZ keretei között - a Szenátus által elfogadott kari működési rend rendelkezik.

A Gyógyszerésztudományi Kar (továbbiakban Kar) a Debreceni Egyetem (továbbiakban Egyetem) Szervezeti és Működési Szabályzata (továbbiakban SZMSZ) 4. § (3) bekezdé-sében nevesített, autonóm, önálló szervezeti egysége, amely az orvos- és egészségtudo-mány, továbbá a kapcsolódó szakterületen összefogja a felsőfokú képzéseket, a tovább-képzéseket, a tudományos kutatást, fejlesztést, szakértői tevékenységet és innovációt, to-vábbá a humánpolitikai feladatokat.

A Kar az Egyetem által rendelkezésére bocsátott pénzügyi kerettel önállóan gazdálkodik, melyhez az Egyetem gazdasági apparátusa köteles a szükséges, továbbá az igényelt in-formációkat megadni, azokba betekintést biztosítani, ugyanakkor a Kar is köteles az Egyetem Gazdálkodási Szabályzatában foglaltak szerint eljárni, gazdálkodásáról az Egyetem vezetésének a szükséges és kért információkat megadni, azokba betekintést biz-tosítani.

186A Kar nem önálló jogi személy, de vezetője, a dékán működése és feladatai körében a rektor és a kancellár írásban adott, a képviselet szintjét és terjedelmét tartalmazó felhatal-mazása esetén – az Egyetem képviselőjeként jár el. Ilyen minőségében a rektor és a kan-cellár által meghatározott keretek között önálló jognyilatkozatot tehet, és a Kar költség-vetése erejéig, a Gazdálkodási Szabályzatnak megfelelően kötelezettséget vállalhat.

186 Módosította a 9/A/2015. (IV. 23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2015. április 24-től.

 

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.§

A Kar elnevezése: Debreceni Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar

Angolul: University of Debrecen, Faculty of Pharmacy

Latinul: Universitas Debreceniensis, Facultas Scientiarum Pharmaciensis

Székhelye: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

 

A KAR SZERVEZETE

2. §

A Kart az alábbi szervezeti egységek alkotják:

I. Oktatási – tudományos kutatási szervezeti egységek: 154

 

Önálló és nem önálló tanszékek:

- Biofarmácia Tanszék

- Gyógyszerhatástani Tanszék

- Bioanalitikai nem önálló Tanszék

- Gyógyszertechnológiai Tanszék

- Gyógyszerészi Kémia Tanszék

- Gyógyszerfelügyelet és Gyógyszergazdálkodási Tanszék

- Klinikai Farmakológiai Tanszék

Kihelyezett Tanszék:

- Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszék

II. Funkcionális egységek:

1. GYTK Dékáni Hivatal

 

Az ÁOK, FOK, GYTK és NK együtt tart fenn graduális, posztgraduális és idegennyelvű képzések koordinálásához Irodákat.

2. ÁOK, FOK, GYTK, NK Tanulmányi Osztály

3. ÁOK, FOK, GYTK, NK HÖK Iroda

4. ÁOK, FOK, GYTK Erasmus Iroda

5. ÁOK, FOK, GYTK Nemzetközi Oktatási Központ

 

A Kari Tanács

A Kari Tanács összetétele

 

1873.§.

187 Módosította a 17/2016. (II. 11.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2016. február 12-től.

188 Módosította a 34/2013. (VI.26.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2014. június 27-től.

(1) A Kari Tanács szabályozza, irányítja és ellenőrzi a területén folyó oktatási, tovább-képzési, tudományos, gazdasági, humánpolitikai és vállalkozói tevékenységet.

188(2) A Kari Tanács összetétele:

a) szavazati jogú tagjai

aa) funkciójukból eredően:

- a kar dékánja (dékán),

- a dékánhelyettesek,

- a doktori iskola vezetője,

- a tanszékvezetők,

- a MICS vezető,

- a Dékáni Hivatal vezetője

- a kar pénzügyi koordinátora

- a hallgatói önkormányzat elnöke, 155

 

ab) választás útján:

- 4 oktató,

- 1 nem oktató dolgozó

ac) delegálás útján

- 6 hallgató,

- 1 hallgató az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola delegáltja

A Kari Tanács hallgatói tagjait a hallgatói önkormányzati választásokon érvényesen meg-választott kari Hallgatói Önkormányzat közgyűlése delegálja. A delegálás során tö-rekedni kell a karon folyó minden képzési szint, finanszírozási forma képviseleté-nek biztosítására.

b) tanácskozási jogú résztvevők:

- az egyetem rektora

- az egyetem kancellárja

- az átoktató karok képviselői (ÁOK, TTK és NK)

- a NOK képviselője

(3) A Kari Tanács elnöke a dékán, akadályoztatása esetén az általa kijelölt dékánhelyettes. A kari tanács titkára a dékáni hivatal vezetője.

A Kari Tanács választott oktató és dolgozó tagjainak megbízatása 3 évre, a hallgató tagok megbízatása – a kari hallgatói önkormányzat döntése szerint – 1-3 évre szól.

Oktatóként választó és választható minden, a kar állományában lévő, teljes munkaidőben alkalmazott egyetemi tanár, egyetemi docens, adjunktus, tanársegéd, valamint kutató pro-fesszor, tudományos tanácsadó, főmunkatárs, munkatárs és segédmunkatárs.

(4) Dolgozóként választó és választható minden a kar állományában lévő, teljes munka-időben alkalmazott nem oktatói státuszban lévő közalkalmazott.

 

(5) A jelölés és választás – a tanszékek arányos képviselete érdekében – körzetekben zaj-lik.

 

A választási körzetek a következők:

-körzet: Gyógyszertechnológiai Tanszék és Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tan-szék

-körzet: Biofarmácia Tanszék és Gyógyszerfelügyeleti és Gazdálkodás Tanszék

-körzet: Gyógyszerészi Kémia Tanszék és Klinikai Farmakológiai Tanszék

-körzet: Gyógyszerhatástani Tanszék és Bioanalitikai nem önálló Tanszék

 

A Kari Tanács tagjainak választási rendje

1894. §

189 Módosította a 17/2016. (II. 11.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2016. február 12-től.

(1) Az oktatói tagok választása: 156

 

a) A választás lebonyolítására az önállóan választó oktatási szervezeti egysé-gekben az oktatók választására egy-egy szavazókört kell kialakítani.

b) A 3 tagú választási bizottságot a dékáni vezetés kéri fel. A választási bizottság köteles a szavazás időpontja előtt 3 nappal elkészíteni a szavazásra jogosultak jegyzékét, valamint az önállóan választhatók névsorát. Minden választó egy-úttal választható is.

c) A szavazás az önálló jelöltekre személyesen, szavazólapon történik. A szava-zólapokon az adott jelölőlistán szereplő jelöltek névsorát az adott szavazókör tagjai részére hozzáférhető helyen ki kell függeszteni. A jegyzékkel szemben - legkésőbb a választást megelőző napig - az Egyetem rektorához írásbeli ész-revétellel lehet élni.

d) A szavazólapokon az adott jelölőlistán szereplő valamennyi személy nevét fel kell tüntetni, és a választási bizottságnak hitelesíteni kell. A szavazat akkor érvényes, ha egy szavazólapon egy név kerül egyértelműen bekarikázásra.

e) A szavazás akkor érvényes, ha az adott szavazókörben a választásra jogosul-tak 50 %-ánál több fő érvényesen szavazott. Az érvénytelen szavazást meg kell ismételni. Megválasztottnak tekintendő az az egy jelölt, aki a szavazatok több mint 50 %-át megkapta. Amennyiben az első választási fordulóban egyetlen jelölt sem kapta meg a kellő számú szavazatot, úgy a legtöbb szava-zatot kapott két jelölt között újabb választási fordulóra kerül sor, melyben a több szavazatot kapott személy tekintendő megválasztottnak.

190(2) A hallgatói tagok választása:

190 Módosította a 34/2013. (VI.26.) sz. szenátusi határozat, hatályos 2014. június 27-től.

191 Módosította a 9/A/2015. (IV. 23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2015. április 24-től.

a) A Kari Tanács hallgatói frakciójának létszáma 7 +1 fő. A +1 fő a Doktori Iskola képviselője (PhD hallgató).

b) A hallgatói tagok választása a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Alapszabálya szerint történik.

c) Az Angol Programban résztvevő hallgatók 1 főt választanak. A választást a külföldi hallgatók szervezete koordinálja.

191(3) A nem oktatói tagok választása

a) A nem oktató tagot a nem oktatók jelölik és választják ki maguk közül.

b) A szavazás lebonyolítása minden szavazókörzetben a dékán által kijelölt vá-lasztási bizottság feladata.

(4) Együttes rendelkezések:

a) A szavazókörökből beérkezett eredmények összesítése után a dékán, mint a Kari Ta-nács elnöke, 30 napon belül köteles az új Kari Tanácsot összehívni.

b) A Kari Tanács nem hallgató tagjait 3 évre választják. A hallgatóknak minden év szeptemberében lehetőségük van képviselőik újraválasztására. 157

 

c) Új tanácstagot kell választani a tanácstag:

- közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése,

- munkahelyének a Kari Tanács összetételét módosító változása,

- lemondása,

- halála esetén

- a Kari Tanács tag 6 hónapot meghaladó távolléte esetén.

 

A kari tanács működése

5. §

(1) A Kari Tanács hatáskörét ülésein gyakorolja. A Kari Tanács elnöke a dékán. A Kari Tanács üléseit az elnök hívja össze évente legalább 4 alkalommal. Az üléseket a dékán, távollétében, akadályoztatása esetén és a személyét érintő kérdések tárgya-lásakor a dékánhelyettes vezeti.

A Kari Tanács összehívását a dékánon kívül kezdeményezhetik:

- a dékánhelyettes és az egyetem rektora, illetve a gazdasági főigazgató.

- a tanácstagok legalább 33 %-a.

Ezekben az esetekben az ülés összehívása 30 napon belül kötelező.

A Kari Tanács elnöke rendkívüli esetben a Kari Tanácsülést 24 órán belül is össze-hívhatja.

(2) A Kari Tanács döntéseit, véleményeit, javaslatait a tanácsüléseken hozott döntések formájában hozza meg, mely döntéseket a kari tanácsi ülésekről készült jegyző-könyvekben és külön írásban elkészített határozatokban rögzíti.

(3) A Kari Tanácsnak a Szenátus által átruházott jogköreit az egyetemi SZMSZ 12. § (8) bekezdés a) pontja sorolja fel.

A Kari Tanácsnak döntéshozó, véleményező, javaslattevő jogköre van, melyeket az egyetemi SZMSZ 29. § (3) bekezdése a), b) és c) pontja sorol fel. Ezen jogokon túlmenően a Kari Tanács jogosult állásfoglalásra a Karral bármilyen módon össze-függő kérdésekben .

(4) A tanácstagok szavazati jogukat csak személyesen gyakorolhatják. A Kari Tanács ülésein valamennyi tag köteles megjelenni, vagy távolmaradását és annak okát az ülés megkezdése előtt bejelenteni. A Kari Tanács nyilvánosságra hozhatja a hiány-zók névsorát és a hiányzások számát.

(5) A Kari Tanács akkor határozatképes, ha szavazati jogú tagjainak több mint 50 %-a jelen van. Határozatképtelenség esetén újabb Kari Tanácsülést kell összehívni.

(6) A Kari Tanács tagjainak több mint 60%-ának jelenléte szükséges:

- a dékán megválasztásához, tisztsége meghosszabbításához, illetve visszahí-vásához,

- szak létesítésének kezdeményezéséhez,

- a Kar Működési Rendjének megalkotásához és módosításához,

- a Kari Tanács tagok visszahívásáról való döntéshez. 158

 

(7) A Kari Tanács határozatait egyszerű szótöbbséggel (a jelenlevő tagok több mint felének támogató szavazatával) hozza – kivéve, ahol a jogszabály vagy a DE SZMSZ minősített szótöbbséget ír elő. Személyi ügyek esetén titkos szavazást kell lebonyolítani.

(8) A Tanácsülés előtt 3 nappal a Kari Tanács elnöke nyilvánosságra hozza a következő Kari Tanács ülés idejét, és közli a napirendi pontokat és megküldi az írásos anya-gokat.

(9) A Kari Tanács ülés napirendjének módosítására bármelyik tanácstag javaslatot te-het. A napirendről szavazással kell dönteni.

(10) Kari Tanács ülésein bármely tanácstag, bármilyen kérdésben interpellálhat a dékán-hoz, a dékánhelyetteshez. A kérdésre az érintett azonnal, vagy 15 napon belül írás-ban válaszol, és az írásbeli választ a legközelebbi ülésen köteles ismertetni. A kér-déseket és válaszokat jegyzőkönyvbe kell foglalni. Amennyiben az interpelláló a választ nem fogadja el, a Kari Tanácsnak szavazással állást kell foglalnia az adott válasz elfogadásáról. Ha a Kari Tanács a választ nem fogadja el, akkor a témát az illetékes bizottságok újra tárgyalják.

(11) A Kari Tanácsülések a Kar polgárai számára nyilvánosak. A Kari Tanács elnöke a téma jellegére tekintettel zárt ülést is elrendelhet. A Kar polgárai mindazok, akik az Egyetemen gyógyszerészhallgatók vagy közalkalmazotti jogviszonyban állnak és tényleges munkahelyük valamelyik kari szervezeti egység.

(12) A Kari Tanácsülésen jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyv tartalmazza:

- az ülés helyét és időpontját,

- a jelenlévők és hiányzók névsorát,

- a napirendi pontokat az előadók megnevezésével,

- az írásban előterjesztett anyagot (mellékletként),

- a vitában és a hozzászólásokban elhangzottakat,

- az interpellációkat és az arra adott választ,

- a hozott határozatot és a szavazati arányt,

- a tanácsülés egyéb lényeges eseményeit.

(13) A Kari Tanács ülésén hozott határozatnak tartalmaznia kell:

- a végrehajtandó feladat pontos megjelölését,

- a végrehajtásért és a végrehajtás ellenőrzéséért felelős személy nevét és be-osztását,

- a végrehajtás határidejét.

(14) A Kari Tanács ülésén elhangzottakat a Dékáni Hivatal erre kijelölt dolgozói jegyzik le. A jegyzőkönyvet a dékán vagy megbízásából a dékánhelyettes hitelesíti.

(15) A Kari Tanács ülésének előterjesztései, jegyzőkönyvei és határozatai nyilvánosak a Kar minden dolgozója és a Kar minden hallgatója számára. A zárt ülésekről csak a határozatok hozhatók nyilvánosságra. A Kari Tanács jegyzőkönyvei a Kar Dékáni Hivatalában megtekinthetők. 159

 

Kari Tanács Bizottságai és Albizottságai

6. §

 

(1) A Kari Tanács bizottságai és albizottságai a Kari Tanács döntés-előkészítő és ta-nácsadó szervei. Döntenek mindazokban az ügyekben, amelyekre a Működési Rend részükre felhatalmazást ad.

(2) A Kar az Egyetem Működési Rendjében meghatározott feltételek szerint részt vesz az ÁOK, FOK, GYTK és NK közösen működtetett bizottságainak munkájában. A bizottsági tagokra a dékán véleményének kikérésével a Kari Tanács tesz javaslatot. Az alábbiakban megjelölt bizottságokban a Kar oktatói létszáma, tudományos és gazdasági teljesítménye arányában képviselteti magát, egy-egy fővel, illetve ahol szükséges külső taggal is:

Promóciós Bizottság

Tudományos és Innovációs Bizottság

Szak-és Továbbképzési Bizottság

Habilitációs Bizottság

A Kar a Debreceni Egyetem Működési Szabályzatában lefektetett elvek alapján az V. sz. Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskolában folytatja doktori képzését.

(3) A Kar működésének elősegítéséhez az alábbi bizottságokat hozza létre:

- Dékáni Bizottság

- Minőségirányítási Bizottság

- Tanulmányi Bizottság

- Működési Rend Bizottság

- Kari Gazdálkodási Bizottság

- A Tanszékeken Tanszéki Bizottság segíti a tanszékvezető munkáját

Az Alumni tevékenységet a kar az egyetem Alumni Bizottságának képviseletével látja el.

(4) A Kari Tanács bizottságainak működési szabályzatait a Kari Tanács, az albizottsá-gok működési szabályzatait az illetékes kari bizottságok hagyják jóvá.

(5) A Kari Tanács bizottságainak elnökét a dékán javaslatára, a bizottságok tagjait a Kari Tanács tagjai, a Kar főállású közalkalmazottai, valamint hallgatói közül a Kari Tanács titkos szavazással választja. Ez alól kivételt képez a Tanulmányi Bizottság, mely elnöke a dékánhelyettes, a Dékáni Bizottság, a Minőségirányítási Bizottság és a Működési Rend Bizottság elnöke pedig a dékán.

Törekedni kell arra, hogy a bizottságok oktató tagjai több szakterület képviselői közül kerüljenek ki. A bizottság tagjai távollétük esetén nem helyettesíthetők.

(6) A bizottsági ülésekre a bizottság elnöke tanácskozási joggal bárkit meghívhat. 160

 

(7) A bizottságokat a Kari Tanács saját megbízatásának időtartamára, 4 évre hozza létre. Hat hónapot elérő vagy meghaladó távollét miatt a tagsági megbízatás meg-szűnik. A bizottság elnökeinek változása esetén lehetőséget kell adni a bizottság tagjainak újraválasztására.

(8) A bizottsági ülések általában zártak. Határozatait egyszerű szótöbbséggel (a jelen-levő tagok több mint felének támogató szavazatával), nyílt szavazással, személyi kérdésekben titkos szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén a bizottság veze-tőjének a szavazata dönt. A bizottsági döntésekről és a szavazás eredményéről írá-sos feljegyzést kell készíteni, melyet az elnök és egy bizottsági tag ír alá.

(9) A Kari Tanács bizottságai egy-egy speciális probléma megoldására albizottságokat hozhatnak létre. Az albizottságok felügyeletét a létrehozó bizottság látja el.

(10) A Kari Tanács, a dékán, vagy a bizottságok vezetői más állandó vagy ad hoc bizott-ságot is létrehozhatnak. Ezen bizottságoknak döntési joga nincs, és nem tekinten-dők a Kari Tanács hivatalos

bizottságainak.

 

Dékáni Bizottság

 

(1) A Dékáni Bizottság elnöke a dékán, tagjai a dékánhelyettesek, a tanszékvezetők, a doktori iskola vezetője, valamint a dékáni hivatal vezetője.

(2) A Dékáni Bizottság tanácsadó, előkészítő és a hozott kari tanácsi határozatok vég-rehajtását ellenőrző feladatkört lát el, elsődleges tanácsadó testülete a dékánnak.

(3) A Dékáni Bizottság szükség esetén, de legalább szemeszterenként ülésezik, üléseit a dékán hívja össze. A Dékáni Bizottság üléseiről emlékeztető készül.

 

Minőségirányítási Bizottság

 

(1) A Minőségirányítási Bizottság feladatai:

- a Kar tanszékeinek minőségbiztosítási munkájának segítése,

- a Kar tanszékein végzett oktató és kutató tevékenység egységes szemléletét biztosítja és azt a Debreceni Egyetem minőségbiztosítási célkitűzéseivel ösz-szehangolja

(2) A Bizottság állandó tagjai:

- a Dékán,

- a Kar Minőségirányítási vezetője

- tanszékvezetők

- a Kar minőségbiztosítási felelősei

- a Dékáni Hivatal vezetője

A Bizottság üléseire a dékán más személyeket is meghívhat. 161

 

Tanulmányi Bizottság

7. §

(1) A Tanulmányi Bizottság feladatai:

- A Karon folyó graduális képzés összehangolása, koordinálása. Az oktatással kapcsolatos elvi álláspontok kialakítása. Az oktatás módszereivel, techniká-jával kapcsolatos általános törekvések megjelenítése, kezdeményezése.

- A Karon folyó képzési tevékenység külső illeszkedésének biztosítása, nem-zetközi kapcsolatok erősítése, szervezése. Az oktatással kapcsolatos pályázati tevékenység előmozdítása.

- A Kar és az oktató gyógyszertárak graduális és posztgraduális oktató munká-jának összehangolása, ellenőrzése.

- Az oktatási alapelvek meghatározása. A kezdeti időszakban a szükséges inf-rastruktúra kidolgozása, majd működtetése, és annak felügyelete.

- Tevékenysége során együttműködik a Szak- és Továbbképzési Bizottsággal.

- Állásfoglalás a Kari Tanács elé kerülő minden olyan személyi kérdésben, me-lyek a graduális vagy posztgraduális képzést érintik, és az állásfoglalást a dé-kán vagy a Kari Tanács kezdeményezik.

- A kurrikulumokkal kapcsolatos kérdésekben testületi állásfoglalás előterjesz-tése a kar dékánjának vagy a kari tanácsnak.

- Minden olyan oktatással kapcsolatos testületi, bizottsági feladat megoldása, mellyel a Kari Tanács, illetve a Kar dékánja a Tanulmányi Bizottságot meg-bízza.

Az alábbi kérdések véleményezése:

- az új egyetemi tanári és az egyetemi docensi kinevezésekkel, felterjesztések-kel kapcsolatos pályázatok,

- az oktatási szervezeti egységek vezetői pályázatai,

- az egyetemi magántanári cím adományozásával kapcsolatos javaslatok,

- a "Professor Emeritus", címzetes egyetemi tanári, címzetes egyetemi docensi cím adományozására tett javaslatok,

- a külföldi oktatóknak adományozható címek odaítélésével kapcsolatos javas-latok,

- az oktatási szervezeti egységek vezetői pályázatai,

- az oktatással kapcsolatos kari szabályzatok véleményezése,

- minden olyan kérdés, amelyben a Kari Tanács vagy a dékán kikéri vélemé-nyét.

(2) A Tanulmányi Bizottság tagjai:

- a Kar dékánhelyettese (a Bizottság elnöke)

- a Bizottság alelnöke (a Kar egy tanszékvezetője)

- 2 oktató, ebből egy vezető oktató legyen

- hallgató.

Állandó szavazati jog nélküli meghívott a Tanulmányi Osztály vezetője vagy he-lyettese. 162

 

(3) A Tanulmányi Bizottság legalább negyedévenként ülésezik. Soron kívül is össze-hívható a Kari Tanács, a kar dékánja, a Tanulmányi Bizottság elnöke vagy a hall-gatói önkormányzat vezetőinek a kérésére.

(4) A Tanulmányi Bizottság mellett összevontan /ÁOK, FOK, GYTK, NK a következő albizottságokat állítják fel:

- Hallgatói Fegyelmi Albizottság

- Hallgatói TanulmányiAlbizottság

- Hallgatói Feed-Back Albizottság

- TVSZ Albizottság

- Kredit Albizottság

- Kreditátviteli Albizottság

- Fogyatékossággal Élő Hallgatók Ügyeinek Albizottsága

- Erasmus Albizottság

 

Működési Rend (MR) Bizottság

8. §

(1) Feladatai:

- kidolgozza a Kar Működési Rendjét,

- folyamatosan figyelemmel kíséri a jogszabályokat és egyetemi szabályzato-kat és javaslatot tesz a Működési Rend változtatásaira.

(2) Tagjai:

- a Bizottság elnöke (a Kar dékánja)

- a Bizottság alelnöke (a Kar egy tanszékvezetője)

- 1 oktató,

- 1 hallgató

(3) A Bizottság alkalmanként a Bizottság elnökének indítványa alapján ülésezik.

 

Gazdálkodási Bizottság

9. §

(1) A Bizottság javaslatot tesz:

- a Kar működéséhez szükséges gazdasági és műszaki feltételek biztosítására,

- a kari költségvetés előkészítésére és a költségvetés kereteinek tervszerű fel-használására,

- a létszám- és bérgazdálkodás elveire.

(2) A Bizottság figyelemmel kíséri a Kar gazdasági és gazdálkodási helyzetét, és vizs-gálatot kezdeményezhet a gazdasági tevékenység bármely területén.

(3) Tagjai:

- a Bizottság elnöke (a Kar dékánja)

- a kar 2 vezető oktatója

- 1 kari gazdasági ügyintéző 163

 

Tanszéki Bizottság

10. §

(1) A Kar önálló oktatási és egyéb szervezeti egységeiben Tanszéki Bizottságot kell létrehozni.

 

(2) A Tanszéki Bizottságnak véleménynyilvánítási joga van:

- a szervezeti egység költségvetésének felhasználásáról,

- a bérfejlesztésről és jutalmazásról,

- a szervezeti egység működésének kérdéseiről.

(3) A testület létszáma az adott szervezeti egység létszámától függően legalább 3, leg-feljebb 8 fő. A megbízás 1 évre szól, mely többször meghosszabbítható. Hat hóna-pot meghaladó távollét esetén új tagot kell választani.

(4) A bizottság elnöke a szervezeti egység vezetője. Hivatalból tagja a szervezeti egy-ségen belül létesített nem önálló tanszék vezetője. A testület tagjait titkos szavazás-sal, egyszerű többséggel kell megválasztani úgy, hogy az oktató és nem oktató mun-katársak, továbbá a hallgatók képviselete biztosított legyen, beleértve a Ph.D. hall-gatókat és a szakirányú továbbképzésben résztvevőket is.

(5) A testület ülését a szervezeti egység vezetője szükség szerint, de évente legalább két alkalommal hívja össze. Az ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet az irat-kezelés szabályai szerint kell megőrizni.

 

A DÉKÁN

 

11. §

A dékán megbízása és választása

192(1) A dékánt a Kari Tanács választja meg, ami 3 éves időtartamra szól, egy ízben pá-lyázat alapján – újraválasztással megismételhető. A dékánt a rektor bízza meg.

192 Módosította a 9/A/2015. (IV. 23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2015. április 24-től.

(2) A dékáni pályázati kiírásra beérkezett pályázatok szövege a Kar közalkalmazottai és hallgatói részére nyilvánosak. A nyilvánosság technikai feltételeinek biztosítása az Igazgatási Osztály vezetőjének feladata.

(3) A pályázatot a Kari Tanács nyilvános ülésen vitatja meg. Az ülésre az összes pá-lyázót meg kell hívni. A Kari Tanács döntése előtt meghallgatja a megbízásra pá-lyázókat, melynek során ismertetniük kell szakmai életútjukat és programjukat.

(4) Eredménytelen választás esetén új pályázatot kell kiírni. Ha időközben a hivatalban levő dékán megbízása lejár a rektor jogosult a dékáni pályázat eredményes elbírá-lásáig a dékánhoz tartozó feladatok ellátására többletfeladatként az általa kijelölt személynek megbízást adni. A megbízás nem jelent magasabb vezetői megbízatást. 164

 

A dékán hatásköre és visszahívása

(1) A dékán hatáskörét az egyetemi SZMSZ 30. § (8) bekezdése határozza meg.

(2) A szakmai etika normáinak súlyos megsértése, valamint a dékáni tisztségre más okból történő méltatlanná válás esetén a Kari Tanács kezdeményezheti a dékán visszahívását. A visszahívást az okok feltüntetésével írásban kell kezdeményezni és az akkor érvényes, ha a tanács tagok 2/3-a támogatja a visszahívást és a Tanács ülés kért időpontja előtt legalább 8 nappal a Dékáni Hivatal vezetőjéhez eljuttatják.

Az indítványról a Tanács – a tanácstag korelnök elnökhelyettes elnökletével – a dékán je-lenlétében vitát folytat és titkos szavazással döntést hoz. A visszahívás akkor eredményes ha a jelenlévő tagok 2/3-a támogatja.

 

A DÉKÁNHELYETTES(EK)

12. §

193(1) A dékán munkáját az SZMSZ 31. §-át szem előtt tartva legfeljebb három dékánhelyettes segíti.

193 Módosította a 9/A/2015. (IV. 23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2015. április 24-től.

194 Módosította a 9/A/2015. (IV. 23.) sz. szenátusi határozat; hatályos 2015. április 24-től.

(2) A dékánhelyetteseket a kar oktatói és kutatói közül pályázati úton a Kari Tanács véle-ménynyilvánítása után a dékán bízza meg.

194(3) A dékánhelyettesek megbízása pályázat útján 3 évre szól.

(4) A dékánhelyettesek feladat- és hatáskörét a dékán javaslata alapján a Kari Tanács hagyja jóvá.

(5) A dékánhelyettesek a hatáskörükbe tartozó ügyekben jogosultak eljárni.

 

A SZERVEZETI EGYSÉG VEZETŐJE

13. §

(1) A szervezeti egység vezetői megbízására kiírt pályázatok elbírálásában részt vesz a Tanulmányi Bizottság, a Tudományos és Innovációs Bizottsága, Promóciós Bizott-sága, valamint a Dékán által felkért Ad hoc bizottság.

(2) A DE SzMSz 32. § szabályozza a szervezeti egység vezetőjének jogait és kötele-zettségeit.

 

A DÉKÁNI HIVATAL

14. §

A GYTK Dékáni Hivatal és Titkárság igazgatási és adminisztratív ügyekben segíti a dé-kán és a dékánhelyettes munkáját, megszervezi a döntések végrehajtását. Gondoskodik a Kari Tanácsülések technikai és adminisztratív lebonyolításáról, továbbá a Kari Tanácsi határozatok, állásfoglalások megismertetéséről. 165

 

Letölthető dokumentumok