HÍREK SZABÁLYZAT HATÁRIDŐK LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
DETEP – Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja 2008 óta működik.
Azoknak a hallgatóknak szól, akik a kötelező tantárgyakon túl érdeklődnek a kutatás iránt, egy-egy témában szeretnének jobban elmélyülni.
A szabályzat szerint minden aktív, nappali és levelező tagozatos hallgatónak szól, aki tanulmányait nem szakította meg két szemeszternél hosszabb időszakra, rendelkezik min. 2 lezárt félévvel.
Célja, hogy elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását, a PhD képzésbe való bejutását, a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatókká/kutatókká válásának támogatása, tudományos utánpótlás nevelése.
A kutatómunka témavezetők segítségével, egyéni munkaterv szerint végzett történik (nem órákat kell felvenni, hanem kutatómunkát folytatni, amit aztán valamilyen fórumon meg kell jelentetni, pl. publikáció, előadás, poszter,). Bele tartoznak a tudományos diákkörök, szakkollégiumok, önképzőkörök → a DETEP ezeket fogja egységes keretbe
A Neptunban regisztrálni kell a képzést, és egy ún. konzultációs kreditet kell felvenni, melyet a témavezető hirdet meg, ennek teljesítése a programban maradás feltétele.
Képzési kredit: félévente max. 3 , az előírt óramennyiségen túl, a témavezetővel egyeztetve, ingyen. Ez lehetőség, nem követelmény.
Bekerülés módjai
egyéni jelentkezéssel: minden szeptemberben és februárban → Neptun üzenet, munkaterv (fontos, hogy legyen téma + témavezető), elektronikus jelentkezés a detep.unideb.hu oldalon
A program felépítése
A kutatómunkát a hallgatók a tanszékeken, témavezető segítségével végzik. A tanszéki tevékenységet a kari DETEP bizottságok fogják össze. A tehetséggondozás vezető testülete a Tehetségtanács, melynek elnöke a mindenkori tudományos rektorhelyettes, aki 2013. július 1. óta Prof. Dr. Csernoch László. T
Ösztöndíj
Minden naptári év elején lehet pályázni a DETEP ösztöndíjra. Azok pályázhatnak, akik az előző naptári évben valamilyen teljesítményt, produktumot hoztak létre, ezeket teljesítménykategóriába soroltuk, és teljesítménykreditekkel jutalmazzuk.
Diplomamelléklet
Oklevél + kimutatás a teljesítménykreditekről
Előnyt jelenthet mesterképzésre, PhD-ra jelentkezésnél
A Gyógyszerésztudományi Kar DETEP Bizottságának összetétele
Dr. Bácskay Ildikó Oktatási Dékánhelyettes
Dr. Lekli Istán DETEP koordinátor
Tóth Anita Sántha Kálmán Szakkollégium alelnöke
Papp Júlia HÖK