Mentorált középiskolások Kárpát-medencei sikere

Mentorált középiskolások Kárpát-medencei sikere

 

A Debreceni Egyetem Gyógyszertechnológiai Tanszékén folytatott kutatómunka alapján 2. helyezést értek el a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciáján a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium 12. E osztályos tanulói, Antal Laura és Bódi Ádám.

2019. március 29-30. között rendezték meg a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a XIX. TUDOK Konferenciát. A Kutató Diákok Mozgalma által szervezett eseményen olyan, magyarországi, felvidéki, újvidéki és erdélyi középiskolás diákok vehettek részt, akik az előző területi illetve tematikus válogató konferenciákon már továbbjutottak. A tudományos munkájukat a Gyógyszertechnológiai Tanszéken végző fiatalok többek között a budapesti Városmajori Gimnázium, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulóival mérkőztek meg az Elméleti- és kísérletes orvostudomány, biotechnológia szekcióban. Az ellenfelek különböző MTA intézetekben és a Szegedi Tudomány Egyetemen végezték kutatómunkájukat. Különböző gyógyszerészeti segédanyagok biokompatibilitási vizsgálata című versenyelőadásukkal kapcsolatos kísérletes munkában és az elméleti felkészítésben Dr. Nemes Dániel PhD hallgató és Dr. Kovácsné Dr. Bácskay Ildikó egyetemi docens volt a fiatalok segítségére. Kísérletes munkában továbbá Dr. Pfliegler Valter Péter a DE-TTK Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékének adjunktusa is közreműködött, az előadásra való felkészülésben pedig Bárány Zsolt Béla kémiatanár nyújtott támogatást.

 

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 01. 19. 14:42