Kutatási együttműködések, valamint oktatói és diákcserék lehetőségeiről egyeztetett a Debreceni Egyetemen tett látogatása során az Education University of Hong Kong delegációja. A sikeres kapcsolatfelvételnek köszönhetően várhatóan még idén tavasszal aláírhatják az erről szóló megállapodást a két intézmény vezetői.
Hírek
Magyarországon évente több mint négyszáz nő hal meg méhnyakrák következtében, pedig a betegség kialakulása megelőzhető, illetve korai stádiumban felismerve eredményesen gyógyítható. A szakemberek a rendszeres szűrés és a HPV elleni védőoltás fontosságára hívják fel a figyelmet a január 19-e és 25-e között megrendezett méhnyakrák megelőzési héten.
A Debreceni Egyetemen zajló mikrobiommal kapcsolatos kutatások eredményeiről, elsősorban azok klinikai, onkológiai vonatkozásairól számoltak be az intézmény szakemberei egy nemzetközi szimpóziumon. Az eredmények bemutatása mellett a csütörtöki tanácskozás lehetőséget teremtett új kutatási együttműködések kialakítására, melyek a jövőben újabb gyógyszerfejlesztési programok elindítását alapozhatják meg.
A jövőben akár applikáció is segítheti a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram résztvevőit abban, hogy a mozgásokért járó pontokat bejegyezzék. A DE Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központ így szeretné növelni a résztvevők számát és az átláthatóságot is. A decemberi DEDM-díjakat szerdán adták át a Főépületben.
Ünnepi díszkivilágítást kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ mindhárom campusa az elmúlt év adventi időszakában. Új kezdeményezésként a Kenézy Gyula Campuson adventi kalendáriumként, december 1-jétől naponta egy-egy újabb feldíszített ablakban gyulladtak fel a fények. A legkreatívabb alkotásokat kedden díjazták.
A daganatos betegségek korszerű kezelési lehetőségeiről, a célzott és immunterápiás eljárásokról, valamint a legmodernebb sugársebészeti technológiákról, illetve a szűrés kiemelt szerepéről esett szó a Kossuth Rádió Délelőtt című, január 5-ei műsorában. Az élő adásban a Debreceni Egyetem szakemberei, Kovács Árpád, az Onkoradiológiai Klinika igazgatója és Árkosy Péter, az Onkológiai Klinika vezetője adott átfogó képet az intézmény onkológiai ellátásáról és a jövőbeni fejlesztési irányokról.
Az új év első hajdú-bihari babája Ajsa Lilla január 1-jén 0 óra 1 perckor született a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. A kislány teljesen egészséges.
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara is csatlakozott a Hazánkban meghirdetett Drogprevenciós eseménysorozathoz.
2025. szeptember 25–27. között Bled városa, Szlovénia adott otthont a 15. Central European Symposium on Pharmaceutical Sciences (CESPT) nemzetközi tudományos konferenciának.
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, 2025. október 15-én a FoodTechShow 2025 szakkiállításon képviselteti magát, ahol a Kar kisüzemi gyártóhelye innovatív megoldásaival és kutatás-fejlesztési és gyártási kapacitásaival mutatkozik be.