Tanszékünkön mind magyar-, mind angol nyelvű képzés elérhető a gyógyszerészhallgatók számára, emellett az ERASMUS programban részt vevő hallgatók száma is évről évre növekszik. Oktatóink nemzetközileg elismert, a tudományos munkában is tevékenyen közreműködő kutatók. Képzéseink során a magas színvonalú elméleti oktatás mellett kiemelt szerepet kapnak a gyakorlati órák is. Ezeket jól felszerelt, korszerű műszerekkel is ellátott laboratóriumainkban tartjuk. A magyar gyógyszerészképző helyek között egyedinek számít ipari gyógyszerkészítési laboratóriumunk. A gyakorlati képzésünk során a hallgatóink megszerzik a receptúrai-, a középüzemi- és az üzemi méretű gyógyszergyártáshoz szükséges alapvető gyógyszertechnológiai ismereteket.
Tanszékünk több féle gyógyszertechnológiával kapcsolatos tantárgyat oktat, illetve több egyéb gyógyszerészi kurzus oktatását felügyeli.
Kurzusok
- Kötelező tantárgyak
- Gyógyszertechnológia elmélet. I.
- Gyógyszertechnológia elmélet. II.
- Gyógyszertechnológia elmélet. III.
- Gyógyszertechnológia elmélet. IV.
- Gyógyszertechnológia gyakorlat I. (Recepturai gyógyszerkészítés I.)
- Gyógyszertechnológia gyakorlat II. (Recepturai gyógyszerkészítés II.)
- Gyógyszertechnológia gyakorlat II. (Üzemi gyógyszerkészítés I.)
- Gyógyszertechnológia gyakorlat III. (Recepturai gyógyszerkészítés III.)
- Gyógyszertechnológia gyakorlat III. (Üzemi gyógyszerkészítés II.)
- Gyógyszertechnológia gyakorlat IV. (Üzemi gyógyszerkészítés III.)
- Ipari gyógyszergyártás
- Gyógyszerészi kommunikáció
- Gyógyszerész propedeutika
- Gyógyszeres interakciók
- Kötelezően választható tantárgyak
- Gyógyszeripari szakmai gyakorlat
- Ipari gyógyszerészet gyakorlat
- Középüzemi Gyógyszergyártás
- Biokozmetikumok
- Nanogyógyszerek
- Táplálásterápia
- A gyógyszeripar működési rendje –Törzskönyvezés
- Bevezetés a tudományos kutatásba
- Gyógyszertári adminisztráció
- Jogi ismeretek gyógyszerészeknek
- Állategészségügyi ismeretek
- Szabadon választható tantárgyak
- 3D-s nyomtatás alkalmazási lehetőségei a Debreceni Egyetemen
- Kárpát-medencei kutatási kapcsolatok és együttműködések lehetőségei az oktatásban, Gyógynövények modern megközelítésben
- Biokémia felzárkóztató kurzus