Ösztöndíjak - juttatások
Az itt ismertetett információkat tartalmazó egyetemi szabályzatok (pl. a tanulmányi és vizsgaszabályzat, a hallgatói térítési és juttatási szabályzat) teljes terjedelmükben megtalálhatók a Debreceni Egyetem honlapján.
A Debreceni Egyetemen a hallgatói tanulmányi és szociális alapon járó térítések és juttatások rendszerét a felsőoktatási hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet, illetve a rendeletben foglaltak alapján „A Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata” állapítja meg. A szabályzat szerint a következő juttatásokat kaphatják meg a hallgatók.
I. TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN ADHATÓ JUTTATÁSOK
1. Tanulmányi ösztöndíj
A tanulmányi ösztöndíjat az előző félévi tanulmányi eredmény alapján lehet elnyerni. Elsőéves hallgatók a képzés második félévétől kezdve kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Az egyetem hallgatóira egységes ösztöndíjrendszer vonatkozik, amelynek lényege, hogy nem a tanulmányi átlag, hanem matematikai képlet határozza meg az ösztöndíjak pontos összegét. A rendszer lényege, hogy csak az egymással ténylegesen összehasonlítható teljesítményű hallgatókat sorolják egy kategóriába. A tanulmányi ösztöndíj összegének megállapítására a félévek elején, a beiratkozások lezárása után kerül sor, a szabályzatban rögzített eljárásrend és összegek szerint. Az ösztöndíj mértéke az egyes kategóriákban 13 000 – 38 000 Ft.
A tanulmányi ösztöndíj kiszámítása:
- minden hallgató esetében megállapítják az ún. ösztöndíjindexet,
- egy adott szak/évfolyam/csoport hallgatóinak ösztöndíjindexeit csökkenő sorrendbe rendezik,
- a hallgatókat e sorrend alapján 4 sávba sorolják úgy, hogy összesen a hallgatók legfeljebb 35%-a részesüljön tanulmányi ösztöndíjban; adott ösztöndíjösszeg félévenként más-más tanulmányi eredményhez tartozhat,
- a két- vagy többszakos hallgatókat mindegyik szakjukon besorolják, ezt követően, ha az ösztöndíjösszegek különbözőek, azokat átlagolják.
2. Kiemelt szakmai és tudományos ösztöndíj
A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó ösztöndíjat pályázati úton azok kaphatják meg, akik méltók lennének akár a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra is, de abban a keret szűkössége miatt már nem részesülhettek. Ezt az ösztöndíjat legfeljebb a hallgatók 10%-a kaphatja meg, az odaítélés részletes szabályait az adott kar határozza meg. Egyszeri ösztöndíj esetén a legmagasabb összege 50 000 Ft.
3. Mesterképzési szakmai ösztöndíj
A mesterképzés első évfolyam első félévére beiratkozott, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, államilag támogatott, teljes idejű képzésben részt vevő hallgatók mesterképzési szakmai ösztöndíjban részesülhetnek. Az ösztöndíjban a karok mesterképzős első évfolyam első félévére beiratkozott hallgatóinak legfeljebb 50%-a részesülhet. Az ösztöndíj a hallgató által a Kari Tanulmányi Bizottsághoz benyújtott pályázat/korábbi elbíráláshoz szükséges dokumentumok alapján egyszeri alkalommal folyósítható juttatás. Az ösztöndíjra azon hallgatók pályázhatnak, akik a mesterképzés első félévében legalább 20 felvett kredittel rendelkeznek, a mesterképzésre felvételi jogalapot jelentő előző képzés során legalább 3,00 összesített korrigált kreditindexet értek el, továbbá az alapképzési oklevelük legalább jó minősítésű.
Az ösztöndíj odaítélésének, illetve esetleges visszavonásának eljárási rendjét a karok határozzák meg. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha a hallgató több nyelvvizsgával rendelkezik. Az ösztöndíj mértéke 15 000 – 30 000 Ft.
4. Kiemelt sportösztöndíj
A nemzetközi, országos, illetve regionális szinten elért kiemelkedő sportteljesítményért a rektor által kiírt pályázat alapján sportösztöndíj adományozható. A pályázatot minden félév elején írják ki, a támogatást egy félévre lehet elnyerni. Az ösztöndíjat önköltséges hallgatók is igényelhetik. Az ösztöndíjban azok a hallgatók részesülhetnek, akik a tanulmányi követelményeken túlmenően rendszeresen részt vállalnak a Debreceni Egyetem sportéletében. A pályázatot élsportoló vagy egyetemi minőségi sport kategóriákban lehet elnyerni. A sportösztöndíj összege kategóriától függően 5 000 – 25 000 Ft/hó.
5. Kiemelt művészeti ösztöndíj
A kiemelkedő művészeti teljesítményt nyújtó hallgatók a rektor által kiírt pályázat alapján művészeti ösztöndíjban részesülhetnek. A pályázatot minden félév elején írják ki, a támogatást egy félévre lehet elnyerni. Az ösztöndíjat önköltséges hallgatók is igényelhetik. A művészeti ösztöndíj összege kategóriától függően 5 000 – 25 000 Ft/hó.
6. Szakmai utak, gyakorlatok támogatása
A szakmai utakat, gyakorlatokat a karok döntése alapján támogatják. Az Erasmus ösztöndíjjal valamelyik európai egyetemen tanulmányokat folytató magyar hallgatókat pályázat alapján a karok külön támogatásban részesíthetik.
7. Szakmai gyakorlati ösztöndíj
A szakmai gyakorlati ösztöndíj a képzési és kimeneti követelményben meghatározott legfeljebb féléves összefüggő gyakorlaton részt vevő hallgatónak, pályázat alapján, legfeljebb egy tanulmányi félévre adható juttatás. A szakmai gyakorlati ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki a szakmai gyakorlatot a képzés székhelyétől eltérő helyen teljesíti, és e helyen nem részesül kollégiumi ellátásban, valamint a szakmai gyakorlat végzésének helye és az állandó lakóhely közötti távolság legalább 1 km.
Az ösztöndíj odaítélésének feltételeit, mértékét, az odaítélés, az esetleges visszavonás eljárási rendjét a karok határozzák meg, de havi összege a hallgatói normatíva éves összegének 10%-át (16 660 Ft) nem haladhatja meg.
A 10-12 féléves osztatlan tanárképzés egyéves, összefüggő egyéni iskolai gyakorlatán részt vevő állami ösztöndíjas, nappali és levelező tagozatos hallgatók külön állami forrásból szakmai gyakorlatuk időtartamára, de legfeljebb 10 hónapra szakmai gyakorlati ösztöndíjra jogosultak, amely nem minősül szociális alapú juttatásnak.
8. Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj
A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat az egyetem javaslata alapján a felsőoktatást felügyelő miniszter adományozza. Az ösztöndíjat pályázati úton egy tanévre lehet elnyerni, legfeljebb a hallgatók 0,8%-a kaphatja meg, a pályázók rangsorolásának részletes szabályait a kar határozza meg. Az ösztöndíj mindenkori összegét a költségvetési törvényben állapítják meg, jelenleg 40 000 Ft/hó.
9. Tehetséggondozási ösztöndíj
A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményt nyújtó hallgatók bekerülhetnek a Debreceni Egyetem Tehetséggondozási Programjába (DETEP), amelynek tagjaként tutorális oktatásban, további szakképzésben részesülnek, felkészülhetnek a tudományos életpályára. A programban kiváló teljesítményt nyújtó hallgatók a programtanács döntése alapján ösztöndíjban részesülhetnek. Az ösztöndíj mértéke az elért teljesítménytől függően 30 000 – 85 000 Ft/félév.
10. Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program
Az ösztöndíjprogram célja a tanári pályát választó egyetemi hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. A sikeresen pályázó hallgatók ösztöndíjban részesülnek azon félévek időtartama alatt, amelyek során hallgatói jogviszonyuk fennáll, amennyiben a támogatási szerződés aláírásával vállalják, hogy az általuk megjelölt három megye egyikében, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartják.
A pályázat benyújtására az a magyarországi felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgató jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, illetve a pályázat benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytat és vállalja, hogy a tanárképzésben végzettséget és szakképzettséget szerez, és az oklevél megszerzését követően – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – a végzettségének, szakképzettségének megfelelő főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, illetve tart fenn.
Az ösztöndíj megállapítása az ösztöndíjas jogviszony első félévében az ösztöndíjprogram értékelési szempontjai alapján differenciáltan 125 000 Ft – 375 000 Ft/félév/fő közötti összegben történik. Az ösztöndíj összegére meghatározott értékelési szempontok figyelembevételével a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Bizottság (KÖB) tesz javaslatot a miniszter számára.
Az ösztöndíjas jogviszony második félévétől az ösztöndíjak összegét a KÖB minden tanulmányi félév kezdetén felülvizsgálja a rendelkezésre álló keretösszeg, valamint az ösztöndíjas utolsó aktív félévében elért kreditindexe figyelembevételével. Az ösztöndíj megállapítása differenciáltan, 0 – 375 000 Ft/félév/fő közötti összegben történik.
A pályázati felhívást és a pályázat benyújtásának határidejét a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ teszi közzé minden tanévben a honlapján (kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij).
A pályázatot elektronikusan és papír alapon, postai úton is be kell nyújtani. A pályázat elektronikus beadásához a következő elektronikus felület áll rendelkezésre: osztondij.e-kreta.hu
Doktoranduszoknak a fenti, teljesítmény alapján adható juttatásokat a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem lehet folyósítani. Ők doktori ösztöndíjat kapnak, ennek havi összege a 2016 szeptemberétől beiratkozott PhD hallgatók számára 140 555 Ft. Szociális rászorultság alapján megállapított ösztöndíjakban azonban a PhD-hallgatók is részesülhetnek.
11. Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP)
A Program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók pályán és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése. A program keretében a kiváló, kutatási tevékenységet végző felsőoktatási hallgatók [alapképzés, mester (osztatlan) képzés, doktori képzés], doktorjelöltek, fiatal oktatók, kutatók 5 havi, illetve 10 havi ösztöndíjban részesülnek, a fogadó felsőoktatási intézmények pedig a saját nyertes pályázóik ösztöndíj összegének 40%-a mértékében kutatási-működési támogatást kapnak. A hallgatók, doktorjelöltek és fiatal oktató-kutatók – támogatott célcsoporttól függően – 50 000 – 350 000 Ft/hó nettó támogatásban részesülnek. Az ösztöndíjakat az oktatásért felelős miniszter adományozza.
Részletek: unideb.hu/hu/palyazati-kiirasok
II. SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁG ALAPJÁN ADHATÓ JUTTATÁSOK
12. Szociális ösztöndíj
A szociális ösztöndíjat az Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság (KFSZB) ítéli oda a rászorulóknak. A szociális ösztöndíjkérelmeket a kollégiumi felvételi eljárással egyszerre, azonos űrlapon, azonos igazolások benyújtásával lehet leadni. A kérelmeket az egyetemre frissen felvett elsőéveseknek az egyetemi felvételt követően, augusztus első felében kell leadniuk. A szociális ösztöndíjkérelmek elbírálása egyetemi szinten egységes, a kollégiumi felvételivel azonos pontrendszer alapján történik, mivel a hallgatók szociális helyzete nem függ attól, melyik karon tanulnak.
A hallgatói juttatásokról és térítésekről szóló kormányrendelet alapján – amennyiben elérik a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt – kiemelt összegű rendszeres szociális ösztöndíjra jogosultak az alábbi csoportokba tartozó, hátrányos helyzetű hallgatók:
1. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összege legalább az éves hallgatói normatíva 20%-a (jelenleg 33 320 Ft, de 2020-ra ebben a kategóriában a bírálóbizottság 33 500 Ft ösztöndíjat állapított meg), amennyiben a hallgató eléri a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt és
- fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy
- halmozottan hátrányos helyzetű (hátrányos helyzetű és szülője, szülei legfeljebb az általános iskolát végezte, végezték el), vagy
- nagycsaládos (legalább két eltartott, tanuló testvére van), vagy
- családfenntartó (saját gyermeke van), vagy
- árva (25 éves életkor alatt).
2. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összege legalább az éves hallgatói normatíva 10%-a (jelenleg 16 660 Ft, de 2020-ra ebben a kategóriában a bírálóbizottság 17 000 Ft ösztöndíjat állapított meg), amennyiben a hallgató eléri a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt és
- hátrányos helyzetű (családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vette, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította), vagy
- gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, vagy
- félárva (25 éves életkor alatt).
Azoknak a rászoruló hallgatóknak, akik nem tartoznak a fenti csoportok egyikébe sem, és elérik a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt, a rendszeres szociális ösztöndíj legkisebb összege 9 000 Ft/hó.
A szociális rászorultság elbírálásának legfontosabb szempontjai:
- családszerkezet – az egy háztartásban élő eltartók és eltartottak száma, illetve hogy az eltartók teljes vagy csökkentett keresetűek (munkanélküli, nyugdíjas stb.),
- jövedelem – a családban az egy főre eső éves bruttó jövedelem nagysága,
- távolság – az állandó lakóhely távolsága a képzés székhelyétől,
- egészségi állapot – az eltartók, a pályázó vagy a pályázó testvérének súlyos betegsége.
13. „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj
A „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjat a települési önkormányzatok ítélik oda a legjobban rászoruló, területükön állandó lakóhellyel rendelkező hallgatóknak. Ezt a támogatást a megyei önkormányzatok kiegészíthetik. Az állam a települési és megyei önkormányzati támogatást megduplázza, de ha az önkormányzatok több mint 5.000 Ft-ot ítéltek oda a hallgatóknak, akkor is legfeljebb 5.000 Ft-tal egészíti ki. A Bursa ösztöndíjat már a végzős középiskolások is igényelhetik. A Bursa Hungarica ösztöndíj összege (önkormányzati és intézményi ösztöndíj együtt) 2 000 – 11 000 Ft/hó.
14. Egyszeri szociális ösztöndíj
A rendkívüli (egyszeri) szociális ösztöndíjat a KFSZB ítéli meg a tanulmányok során bármikor beadható pályázat alapján házasságkötés, saját gyermek születése vagy szülő elhunyta esetén, illetve más, rendkívüli méltányosságot érdemlő esetekben. A pályázat feltétele, hogy a rendkívüli esemény fél éven belül történjen. A támogatások összege jelenleg saját gyermek születése esetén 160 000 Ft, egyéb esetben 80 000 Ft.
15. Egyszeri alaptámogatás
Azok az elsőéves hallgatók, akik pályázatot nyújtanak be rendszeres szociális ösztöndíjra, szociális helyzetük alapján a rendszeres szociális ösztöndíj fejezetben felsorolt kiemelt csoportok valamelyikébe tartoznak (nagycsaládos, hátrányos helyzetű stb.), és elérik a bírálóbizottság által a rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultsághoz meghatározott minimális ponthatárt, tanulmányaik első félévében a kormányrendelet szerint jogosultak az egyszeri alaptámogatásra, melynek összege felsőoktatási szakképzés, alapképzés és osztatlan képzés esetén az éves hallgatói normatíva 50%-a (jelenleg 83 300 Ft), mesterképzés esetén az éves hallgatói normatíva 75%-a (jelenleg 124 950 Ft).
ERASMUS program
Az Erasmus (European Community Action Scheme for the Mobility of University Students) az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, melyet 1987-ben alapítottak és mostanáig több mint 2,5 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. A program biztosítja a hallgatók európai mobilitását, tapasztalatszerzését vagy szakmai gyakorlatát egy másik tagország felsőoktatási intézményében.
Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja. 2014 januárjában indult.
Az Erasmus+ programban részt vevő országok:
Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)
Nem EU tagállamok közül részt vesz: Észak-Macedónia, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország, Szerbia
A Gyógyszerésztudományi Karon az Erasmus program keretein belül lehetőség nyílik szakmai gyakorlat vagy kutatás céljából külföldön eltölteni pár hónapot vagy akár egy évet. A hallgatóknak az alábbi két pályázat a legelőnyösebb.
Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitás
Pályázat célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.
Felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitása (hossza 3-12 hónap).
Tanulmányok és szakmai gyakorlat kombinációja (hossza 3-12 hónap).
Erasmus + hallgatói szakmai gyakorlati mobilitása
A szakmai gyakorlat egy másik programországban található vállalkozásnál, szervezetnél eltöltött időszak. Célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértéséhez. A fogadó intézmény/vállalkozás a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén aktív privát vagy közintézmény lehet, a Nemzeti Irodák és EU-szervek kivételével
Felsőoktatási hallgatók szakmai gyakorlati mobilitása (2-12 hónap);
Tanulmányok és szakmai gyakorlat kombinációja (3-12 hónap);
További információ:
Gyógyszerésztudományi Kar Erasmus koordinátora:
Dr.Fehér Pálma (email: feher.palma@pharm.unideb.hu)
Egyetemi Erasmus honlap: https://internationaloffice.unideb.hu/hu/elerhetosegek
Erasmus programról és ösztöndíjakól részletesebben:
HUPSA
A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete, avagy közismertebb nevén a HuPSA egy 1991-ben alapított, nagy szakmai tiszteletnek örvendő szervezet a Magyarországon tanuló leendő, valamint frissen végzett gyógyszerészeket képviseli. Fő célja a társszakmák szervezeteivel való együttműködés és különféle egészségügyi kampányok szervezése, melynek érdekében az egyesület számtalan hazai és külföldi partnerrel dolgozik össze, hogy a hallgatókat megismertesse az egészségügy különböző fontos aspektusaival, felnyitva például szemüket a megelőzés fontosságára a világnapok magyarországi rendezvényein való részvétellel.
A HuPSA tagja az Európai Gyógyszerészhallgatói Egyesületnek (EPSA) és a Nemzetközi Gyógyszerészhallgatói Szövetségnek (IPSF) is. Aki belép az egyesületbe, az automatikusan tagjává válik ezeknek a szervezeteknek is, így részt vehet munkájukban és értesülhet a nemzetközi gyógyszerészi és gyógyszerészhallgatói hírekről, valamint a WHO és az UNESCO munkájáról. Emellett a HuPSA-hoz való jelentkezéskor egyúttal lehetőség nyílik a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasághoz történő csatlakozásra is, azaz a beiratkozó egyszerre nem csak egy, de akár három-négy szervezet részévé válhat, melynek eredményeképp több helyről juthat információhoz, és tudomást szerezhet rengeteg hasznos programról.
HuPSA egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Gyógyszerészbörze, melynek minden évben a négy magyarországi gyógyszerésztudományt oktató Egyetem egyike ad otthont. A Börze résztvevői színvonalas szakmai programokon, előadásokon vehetnek részt, megismerkedhetnek a gyógyszerészet különböző területeiben rejlő potenciálokkal, és betekintést nyerhetnek a munkaerő piaci elhelyezkedési lehetőségekbe akár az egyetemi évek alatt, akár azt követően.
További információ: www.hupsa.org
Területi alelnök: Csősz Vivien gyógyszerészhallgató
(e-mail: vivien.csosz.hupsa@gmail.com)
Kitüntetések, díjak
Dr. Mezey Géza emlékérem
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara támogatja a Dr. Mezey Géza Alapítvány által létrehozott Dr. Mezey Géza emlékérem adományozását. A meghirdetett pályázat célja a kiemelkedő tanulmányi eredmény, a kiemelkedő tudományos diákköri munka valamint az eredményes oktató és nevelő munka elismerése. Pályázhat a Debreceni Egyetemen tanuló minden negyed-és ötödéves gyógyszerész-hallgató, aki legalább 4,5 átlagos tanulmányi eredményt ért el és igazoltan részt vesz a TDK munkában. Pályázhat továbbá a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának 35 év alatti gyógyszerész diplomával rendelkező oktatója, aki kiemelkedő oktató és kutató tevékenységet folytat és megszerezte a PhD. fokozatot. A pályázatot a Gyógy-szerésztudományi Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani. Az emlékérem odaítéléséről az Alapítvány független kuratóriuma dönt. Megfelelő jelölt esetén évente 1 érem kerül-het átadásra a gyógyszerészhallgatók diplomaosztó ünnepségén.
PRO UNIVERSITATE JUVENTUTIS-DÍJ
A díj adományozható: olyan hallgatóknak, akik tanulmányi munkájukon túlmenően az egyetemnek dicsőséget szereztek, az egyetem hírnevét öregbítették, illetve tevékenységükkel hozzájárultak az egyetemi diák-közélet kialakulásához és fejlődéséhez. A díj adományozását az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat kezdeményezheti, a döntés a Szenátus hatáskörébe tartozik. Évente legfeljebb 5 díj adományozható.
A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és az adományozás évének első napján érvényes minimálbér 5-szörös összegének megfelelő pénzjutalom jár. A díj 8 cm átmérőjű öntött érem, előlapján az egyetem logója és a „Pro Universitate Juventutis” felirat az alapsíkból kiemelkedik, az érem felületén honfoglaláskori motívumok jelennek meg vésett rajzos formában. A hátlapon a „Debreceni Egyetem Díja” körfelirat, a díj sorszáma, a kitüntetett neve és az adományozás éve kerül bevésetésre. A díj előlapját melléklet ábrázolja.
A DEBRECENI EGYETEM REKTORÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE
A kitüntetés adományozható: azoknak az oktatóknak, kutatóknak, dolgozóknak és hallgatóknak, akik feladataikat kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzik, és az egyetem közéletében aktív tevékenységet fejtenek ki. A kitüntetés adományozására a szervezeti egységvezetők, hallgatók esetében az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke tehet javaslatot. Az adományozásról –a Rektori Tanács véleményének kikérése után –az egyetem rektora dönt. Évente legfeljebb oklevél adományozhatóoktatóknak, kutatóknak, dolgozóknak, legfeljebb oklevél hallgatóknak. Az egyes szervezeti egységek kitüntetési keretét –létszámarányosan –minden év november 30-áig a rektor határozza meg. A kitüntetés legkorábban az egyetemen -vagy jogelőd egységeiben -eltöltött 5 év közalkalmazotti jogviszony után, hallgatók esetében félévhalasztás nélkül eltöltött kétév hallgatói jogviszony után adományozható, személyenként többször is, azonban öt, hallgatók esetében két éven belül nem ismételhető. A kitüntetés átadásának időpontja: dolgozók esetében a március 15-i ünnepség, hallgatók esetében a tanévzáró ünnepség. Az oklevéllel az adományozás évének első napján érvényes minimálbér kétszeres összegének megfelelő pénzjutalom, hallgatók esetében ösztöndíj-kiegészítés jár.
A DEBRECENI EGYETEM KIVÁLÓ SPORTOLÓJA OKLEVÉL
Jó tanuló, jó sportoló. Az oklevél az egyetemen államilag finanszírozott, állami (rész)ösztöndíjas vagy költségtérítéses, önköltséges első alapképzésben, első mesterképzésben, első osztatlan képzésben, első szakirányú továbbképzésben valamint első felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató, kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgató részére adományozható.
Az oklevelet a kari vezetők és a Hallgatói Önkormányzat javaslatára, a Rektori Tanács véleményének meghallgatásával a rektor adományozza. Évente legfeljebb 20 díj adományozható. A díjjal az adományozás évének első napján érvényes minimálbér összegének megfelelő pénzjutalom jár, melyet ösztöndíjként, a kari tanulmányi ösztöndíjkeret terhére kell kifizetni. Az oklevelet a kitüntetett hallgató a saját karának tanévnyitó, illetve oklevélátadó ünnepségén veszi át.
A DEBRECENI EGYETEM HALLGATÓI ÉS DOKTORANDUSZ KÉPVISELETÉNEK KITÜNTETÉSEI
A Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevele
A kitüntetés adományozható azoknak a hallgatóknak, akik a Hallgatói Önkormányzatban és annak szervezeteiben vállalt feladataikat kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzik, és az egyetem közéletében aktív tevékenységet fejtenek ki.
A kitüntetés adományozására a HÖK szervezeti egységvezetői tehetnek javaslatot. Az adományozásról az EHÖK elnöksége dönt. Évente legfeljebb 20 oklevél adományozható. A kitüntetés legkorábban az egyetemen eltöltött egyéves hallgatói jogviszony után adományozható. Az oklevéllel az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva egyszeres összegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.
A Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevele
A kitüntetés adományozható azoknak a hallgatóknak, akik a hallgatói kulturális élet szervezésébenvállalt feladataikat kiemelkedő szorgalommal végzik, és az egyetem közéletében aktív szerepet vállalnak.
A kitüntetés adományozására a HÖK szervezeti egységvezetői tehetnek javaslatot. Az adományozásról az EHÖK elnöke dönt. Évente legfeljebb 30 oklevél adományozható. A kitüntetés legkorábban az egyetemen eltöltött egyéves hallgatói jogviszony után adományozható. A kitüntetéssel az adományozást igazoló oklevél jár. Az oklevelet az EHÖK elnöke és a 25. § (3) bekezdése szerint az adott kar ügyeiben illetékes alelnöke írja alá.
A Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója
A kitüntetés adományozható azoknak a végzős hallgatóknak, akik tanulmányaikat és egyéb szakmai tevékenységeiket kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzik.
A kitüntetés adományozására a HÖK szervezeti egységvezetői, illetve az oktatási egységvezetők tehetnek javaslatot. Az adományozásról az EHÖK elnöksége dönt. Évente legfeljebb 15 (lehetőség szerint karonként egy) oklevél adományozható. A kitüntetés legkorábban az egyetemen eltöltött egyéves hallgatói jogviszony után adományozható.
A kitüntetéssel az adományozást igazoló oklevél és az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva egyszeres összegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.
Alma Mater Emlékérem
Az emlékérem adományozható azoknak a hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak, dolgozóknak, akik közösségi tevékenységükkel hozzájárultak a Debreceni Egyetem hírnevének gyarapításához.
A kitüntetés adományozására a DEHDK szervezeti egységvezetői tehetnek javaslatot. Az adományozásról a DEHDK, az EHÖK és a DÖK elnöke együttesen dönt. Évente legfeljebb 8 díj adományozható. A díj legkorábban az egyetemen eltöltött kétéves hallgatói jogviszony után adományozható.
A díjjal az adományozást igazoló oklevél és kizárólag hallgatók esetében az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva kétszeres összegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.
Discipuli Pro Universitate Díj
A díj adományozható:
a) azoknak a hallgatóknak, akik kiemelkedő munkájukkal a tanulmányi követelmények teljesítése mellett jelentős eredményt értek el a hallgatói öntevékenység szervezésében.
b) azoknak az oktatóknak, kutatóknak, dolgozóknak, akik kiemelkedő munkájukkal támogatták a DEHDK és szervezeti egységeinek azegyetem hallgatóiérdekében kifejtett tevékenységét.
c)az egyetemmel jogviszonyban nem álló természetes személyeknek, akik támogatták a DEHDK és szervezeti egységeinek az egyetem hallgatóiérdekében kifejtett tevékenységét.
A kitüntetés adományozására a DEHDK szervezeti egységvezetői tehetnek javaslatot. Az adományozásról a DEHDK választmánya dönt. Évente legfeljebb 5 díj adományozható. Az (1) bekezdés a) pontjában említett esetben a díj legkorábban az egyetemen eltöltött kétéves hallgatói jogviszony után adományozható.
A díjjal az adományozást igazoló oklevél és kizárólag hallgatók esetében esetébenaz adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatívaháromszorosösszegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.
A Hallgatói Mozgalomért Emlékplakett
A kitüntetés adományozható azoknak a hallgatóknak, akik a Hallgatói Önkormányzatban és annak szervezeteiben vállalt feladataikat több éven keresztül kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzik, és az egyetem közéletében aktív tevékenységet fejtenek ki.
A kitüntetés adományozására a HÖK szervezeti egységvezetői tehetnek javaslatot. Az adományozásról az EHÖK elnöksége dönt.
Évente legfeljebb 4 emlékplakett adományozható. A kitüntetés legkorábban az egyetemen eltöltött hároméves hallgatói jogviszony után adományozható.
Az emlékplakettel az adományozást igazoló oklevél és az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva négyszeresösszegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.
A díj nyolc cm átmérőjű bronzból öntött érem, előlapján az alapsíkból kiemelkedik a Debreceni Egyetem logója, hátlapján a „Hallgatói Mozgalomért Emlékplakett” és „A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának kitüntetése” felirat, a díj sorszáma, a kitüntetett neve az adományozás éve kerül bevésetésre.
Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díj
A díj adományozható:
a)az egyetem hallgatói részére kiemelkedő tanulmányi, szakmai, tudományos, illetve legalább hároméves közéleti vezető tevékenységért, amellyel a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata hírnevét öregbítették, illetve sokat tettek az egyetem egységeiben a hallgatói közélet fejlődéséért.
b)az egyetem oktatói, kutatói, dolgozói részére, akik az egyetem hallgatóinak érdekében tartós és kimagasló tevékenységet fejtettek ki, továbbá vezető tevékenységükkel hozzájárultak az egyetem oktatói és hallgatói közötti kapcsolatok elmélyítéséhez.
c)214az egyetemmel jogviszonyban nem álló természetes személyeknek, akik több éven keresztül végzett támogató munkájukkal hozzájárultak, hogy a DEHDK és szervezeti egységei azegyetem hallgatóiérdekében sikeres tevékenységet fejtsenek ki.
A díjadományozásáról az EHÖK elnökének javaslatára az EHÖK küldöttgyűlése dönt. Hallgatók részére évente legfeljebb 3 díj, oktatók, kutatók, dolgozók és az egyetemmel jogviszonyban nem álló személyek részére összesen évente legfeljebb 5 díjadományozható. A díjjal kisplasztika, az adományozást igazoló oklevél és kizárólag hallgatók esetében az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva ötszörös összegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár. A díj 25 cm magasságú bronz kisplasztika, amely az egyetemi hagyományok szerinti tóga öltözékben gerundiumot tartó diákot ábrázol, akinek palástja az egyetem főépületéből emelkedik ki. Talapzatán a „Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis” felirat kerül bevésetésre.
A Gerundiummal Ékesített Pecsétgyűrű
A Pecsétgyűrű adományozható a DEHDK, az EHÖK és a DÖK azon tisztségviselőinek és beosztást betöltő képviselőinek, akik tisztségüket, beosztásukat legalább két cikluson keresztül ellátták, közéleti vezető tevékenységükkel a DEHDK, az EHÖK és a DÖK hírnevét öregbítették, illetve sokat tettek az egyetem egységeiben a hallgatói közélet, az öntevékenység, a szervezeti kultúrafejlődéséért, a hallgatói célú szolgáltatások fejlődésének előmozdításáért és beruházások megvalósításáért.
A Pecsétgyűrű adományozásáról a DEHDK, az EHÖK, a kari HÖK-ök és a DÖK döntéshozó testületeinek javaslatára a DEHDK Felügyelő Bizottságának egyetértésével a HKSZK igazgatója dönt.
Évente legfeljebb 3 Pecsétgyűrű adományozható. A díjhoz tartozó, az egyetemi gerundiumot ábrázoló pecsétgyűrűvel az adományozást igazoló oklevél és az adományozás évének első napján érvényes éves hallgatói normatíva ötszörös összegének megfelelő, a hallgatói juttatási keret terhére folyósított ösztöndíj-kiegészítés jár.